Blog

INVERTERES KLÍMÁK - TAKARÉKOS VÁLASZTÁS

A szeptemberrel együtt elkezdődött az őszi szezon, amire a hűvösebb idő és a rövidebb nappalok a jellemzőek.

Sokan sajnálják, hogy vége a forró nyári hőségnek, de a legtöbben ilyenkor boldogan töltik az idejüket a kellemes szabadban.

A legtöbben nem az őszi hónapok során fontolgatják, hogy beszereznek maguknak egy légkondicionálót, pedig valójában ez az egyik legjobb időszak egy új eszköz beszerzésére, vagy a meglévő klíma cseréjére.

De miért pont ősszel foglalkozna bárki is azzal, hogy klímát vegyen magának? Az alábbiakban erre adunk néhány választ és próbálunk segítséget nyújtani az energiatakarékos üzemeltetéshez.

INVERTERES KLÍMÁK – TAKARÉKOS VÁLASZTÁS

Az inverteres technológia felel a klímarendszer kompresszorának szabályozásáért, illetve a berendezés hőmérsékletét is vezérli.

Az inverterek változtatható frekvenciát használnak, így képesek a sebesség és a hűtő/fűtő hatás szabályozására. Ennek köszönhetően a klíma működés közben képes egyenletesen elosztani a felmelegített vagy lehűtött levegőt.

Ezek a berendezések alacsonyabb fogyasztással működnek, ezért jelentősen képesek csökkenteni a villanyszámla összegét. Az inverteres klímák hosszabb élettartamot tudnak biztosítani az alacsonyabb fogyasztásnak köszönhetően.

MIÉRT ÉRDEMES ŐSSZEL KLÍMÁT VÁSÁROLNI?

NEM KELL VÁRAKOZNI

Ha nyáron próbálunk klímát vásárolni, lehet heteket, akár hónapokat kell várakozni a telepítőre. Tehát hetekig hűtés nélkül maradhatunk a hőségben. Ha azonban ősszel keresünk magunknak klímát, akkor sokkal gyorsabban megérkezik a kiválasztott berendezés

LÉGKONDICIÓNÁLÓVAL FŰTENI AZ ÁTMENETI IDŐSZAKBAN?

Rengeteg  tévhit kering az interneten, miszerint ez a fajta fűtés nagyon megdobja majd a villanyszámlát, ezért az emberek sokszor annyira elővigyázatosak akarnak lenni, hogy ki se merik próbálni a klímát az őszi hónapokban. Pedig a vele való fűtés még gazdaságos is lehet, hiszen a berendezések üzemi tartománya szélesedett, hatásfokuk pedig az elmúlt néhány évben rengeteget javult. Minden gyártónak kötelessége megadni egy SCOP értéket, melyből megtudhatjuk, hogy a készülék milyen hatásfokkal fűt. Ezek a számok alapján szokták besorolni a különböző energiaosztályokba is a készülékeket.

MERJÜNK KLÍMÁT HASZNÁLNI AZ ŐSZI HÓNAPOKBAN?

A klímaberendezések használata már nem csupán a nyári szezonban, hanem a fűtés során ősszel vagy akár télen is hasznos, gazdaságos és kényelmes megoldás lehet. Ahhoz, hogy valóban a legideálisabb hőmérsékletet tudjuk biztosítani otthonunkban, szükséges a megfelelő készülék kiválasztása, és a legoptimálisabb helyre való telepítése, mindehhez érdemes szakember segítségét kérni. 



VISSZA

Elérhetőségeink

  5000 Szolnok Rezeda utca 8.

  +36 30 9583 621

  +36 30 8336 334

  info@klimazunk-szolnok.hu

Kapcsolat